Nagy volt a baj...egy embernek a szemem előtt állt le a légzése...Bence kevéssel előtte éppen bejött a kórterembe valamiért. Végignéztem az egészet élesben...

Nagyon nem akartam kórházba menni...

Hónapok óta fokozódott a légszomj, egyre gyengültem, pár lépés is alig sikerült és jött a fulladás. Felkelni már egész nap nem tudtam, a fürdőszobáig az öt lépés is nehezen sikerült. Nem volt mit tenni...                                  Két heti könyörgés után a háziorvos végre kijött, szemrevételezett, meghallgatott. Szív, tüdő rendben, nem hallok semmi rendelleneset, véroxigén tökéletes. Akkor mitől a fulladás...? Végül határozott kérésemre beutal az illetékes kórház SBO - ra. Ha nem kértem volna...? Mentő kell, mert mozgásszervileg is rosszul állnak a dolgok, két éve rokkantságin itthon, csak vánszorgok. Megrendeli, majd jönnek valamikor a nap folyamán... Délután 5 körül ideérnek, még több beteget összeszedve cca. két órányi furikázás után beérünk.

saját fotók

  Előrebocsátom, hogy nem szándékom lehúzni a kórházat, éppen ezért nem nevezem meg. Az átlagnál sokkal jobbak a körülmények, ám mégis vannak olyan hibák, amiken fontos volna javítani a betegek, és helyenként a dolgozók  érdekében is.

saját fotó

  Nem szeretünk kórházba menni, nem akarunk ott lenni, de megesik hogy muszáj. Meg akarunk szabadulni a fájdalomtól, a betegségtől, ezért néha nincs más megoldás...

  Egy hetet töltöttem egy budapesti kórházban, melyben sokkal jobbak a feltételek, mint egy átlagos magyar kórházban. Legalábbis eddig így gondoltam. Mégis sok olyan kellemetlen benyomás ért, ami miatt nem fog a kellemes emlékeim közé tartozni.

Tisztelt Magyar beteg blog!

Szeretném leírni a történetemet, lehet, hogy mással is megesett hasonló. Vidéki vagyok.  Már 2000-ben meg akarták operálni a gerincemet és a térdem is nagyon rossz volt már akkor is. Egyedül voltam a gyerekkel, nem mehettem kórházba, muszáj volt dolgozni.

  Régóta beteg vagyok, sajnos sokat járok orvoshoz, de nem szórakozásból. Már hosszú ideje észrevettem, hogy az orvosok nem szeretik vizsgálatokra küldeni a beteget, egyből csak fájdalomcsillapítót írnak fel, anélkül hogy tudnák, miért fáj ami fáj.

  Két hét elteltével,miután telefonon megkérdezem, hogy elkészült-e a lelet, újra a váróban ülök, némi szorítással a gyomrom körül. Viszonylag gyorsan bejutok, leülök a dokival szemben, Valamit ír még, aztán rám néz .

  A várakozás hosszabbnak tűnik, mint amennyi a valóságban, aztán csak eltelik a harmincnyolc nap. A felkészült beteg mielőtt elindulna, a biztonság kedvéért felhívja a szakrendelőt, mert van az úgy néha,  - gyakran - hogy a rendelési idő hipp - hopp megváltozik. " Tessék jönni nyugodtan, a megbeszélt időben." mondja a hang a vonal túlsó végén.

  Megkönnyebbülve feltápászkodok, megtörlöm a szám, a szemem, ami nem a meghatottságtól volt könnyes.  ,    - Megkínoztuk, ugye? - kérdi a doki egy csepp együttérzést mutatva, vígasztalólag. Ááááá, nem olyan nagyon, felelem, ami igaz is, hiszen fájdalmat egy pillanatig sem éreztem, csak kellemetlen volt

  Több mint egy évvel ezelőtt kezdődött. Sose volt baj a gyomrommal, aztán egyik napról a másikra elkezdtem felfújódni, és az arcom és a nyakam sokszor forró lett, és olyan vörös minta főtt rák.Nem fájt semmim, de egyre rosszabb lett sokszor, ha nem ettem semmit akkor is 6 hónapos terhesnek néztem ki, sokszor nem tudtam levegőt sem venni rendesen.